Mindennapi · Suli

Végeztem!!

Az elmúlt napokban végre sikerült lenyugodnom annyira, hogy rávegyem arra magam, hogy írjak erről is blogbejegyzést.

Végeztem! Végre vége (a BSc képzésnek)!

Ez az a nap, amire oly régóta vártam…

Hadd mutassam ezt be egy listán keresztül:

  • záróvizsga írásbeli ✓
  • záróvizsga szóbeli ✓
  • szakdolgozat ✓
  • szakdolgozat védés ✓
  • összes-kibaszott-tárgy-amiből-megbukhattam-volna-de-nem-tettem ✓

Nem feltétlenül időrendi sorrendben.

Történt mindez három nappal korábban, 4-én, amikor is sikeresen rástresszeltem a szóbelire, arról kiderült, hogy ez egyrészt felesleges volt, másrészt rendesek voltak, harmadrészt nevetséges szituáció ellenére és a kínosságtól függetlenül meglett az 5-ös. Tekintve, hogy most már nincs min stresszelnem, ellenben ezt csinálom már vagy két hónapja, automatikusan kerestem hát magamnak új célpontot: most épp az MSc felvételi/kollégiumi elhelyezés kombó váltakozik, bár tekintve, hogy még csak a papírt se sikerült kikérnem a KTH-ból, valamint igencsak távoli a dátum, egyik se élvez túlságosan nagy prioritást, csak ha épp eszembe jut.

De a lényeg: végeztem! Elvégeztem az alapképzést. Mérnök vagyok. Olyasmi. X’D Kissé vicces ám belegondolni, az eufória már nagyjából elmúlt, de hirtelen annyi szabadidőm lett (majdnem egy hónapig), hogy volt pillanat, amikor ültem a laptop előtt, meredtem a képernyőre, és rájöttem, fogalmam sincs, mihez kezdjek magammal.

Azóta írtam, írok, photoshoppal játszogatok, lehet, újratelepítem, hogy minden funkciója jól működjön, írok még kicsit, rajzolok végre…

(Feltöltöm a kreatív és keratív energiáimat, mert semmivel se foglalkoztam egy ideje, és ez szarul érint.)

IMG_20180105_135039.jpgMellesleg megtettem, amit korábban meg kellett volna, de egyszer mindenképp: kiraktam fb-ra a szakdolgozatról készült képet. Állítólag addig nem szakdolgozat a szakdolgozat, amíg oda ki nem derül, én pedig nem ezen fogok kockáztatni egy KTH-s bakit, hogy aztán kiderüljön, mégsincs oklevés másolat, pápá X”’D (Amúgy vicces félretéve, na, legyen szakdolgozat a kicsike, úgyse teszek ki ott képet soha, mert magasból szarok rá, de egyszer szabad. Főleg ha végzett az ember, nem csúszik, és nem érzi aztán cikinek állandóan azt bámulni, ha egyszer-egyszer véletlenül felkeveredik oda. A szakdolgozat meg csücsülne ott akkor, mint valami furcsa jel, hogy igen, ebben a félévben végezhettél volna, de nem tetted.)

De kerüljön ide is ki alapon azért betoltam a bejegyzésbe, mert csodás halacskás háttérbeállítást kapott ám, és ha jól emlékszem, a Jóképű nevű filtert toltam rá még pluszban.

 

De… nos, sikerült. Vége a BSc-nek. Picike szabadság. Jó lesz. XD

 

Reklámok
Mindennapi · Suli

Jobb (?)

Van az a rész minden (? legtöbb?) sorozatban, amikor valaki megkérdezi az egyik karaktert, hogy hogy van, és erre a válasz az, hogy jobb. És ilyenkor felhördül a Tumblr, szarrá elemzik azt az öt másodpercet.

Ez nem egy ilyen jelenet.

Haha.

A múltkori szerdám nagyjából sikerrel zárult, és azóta elkészült a szakdogám, most már csak egy konzulensi visszajelzésre várok, hogy mit kell még rajta javítanom. Szép dolog, szép hosszú címmel, rosszul vagyok a gondolattól, hogy még illene átolvasnom majd párszor, mert csak. A felét katyvasznak érzem, és van ebben valami ironikus, hogy BSc-s pályafutásomat a WordPress hálózati forgalmi mintájának túlságosan is részletes elemzésével zárom. És programozok. Nem úszom meg ebben a félévben.

Szóval ezek a szép és jó dolgok. Ami miatt nem csodás az élet: grafika.

Most kezdek neki egy házinak, mert igen, sajnálatos módon le kéne adni majd még egyet, ugyanis jelenleg ponthatáron táncolok, és gecire félek a plágiumkeresőtől. Ez ilyen alap para. Akkor is, ha nem másoltam sehonnan, mindig ott van az a “statisztikailag igenis van rá esély, hogy kidobja”. Szóval ja, harmadik házi, mellé grafika ZH jövő héten, szóval hurrá! Ismét kombózunk. És még a szakdolgozatot is javítani kell mellé, és elvinni, és beköttetni, és leadni, és.

Legalább már csak a grafikán kell átkaparnom magam foggal körömmel alvás nélkül.

Suli

Szembesülni azzal, hogy az ismeretségi körömben én vagyok az egyetlen gyökér, aki képtelen volt összehozni egy nyomorék sugárkövetőre emlékeztető dolgot, nem épp a legkönnyebb dolog, de mindenképp jellemépítő.

Nem azt mondom, hogy képes vagyok megváltozni, de ez a sokadik motiváló pofon, és az utóbbi időben eleget kaptam ahhoz, hogy rájöjjek, valamennyit csak sikerült. Remélem, ez volt az utolsó, és remélem, nem vagyok még túl fáradt ahhoz, hogy csak visszafeküdjek az ágyba holnap reggel, ahelyett, hogy bemennék órára, hátha ad tippeket a 3. házihoz, amiből még talán meglehet a tárgyam.

Röviden és tömören: a Grafika elérte azt nálam, amihez a szoftechnek majdnem egy év kellett. Lehet, ehhez hozzájárul az is, hogy körülbelül ez az egyik a kevés dolog közül, ami elválaszt a záróvizsgától, és úgy tűnik, ez épp egy rohadtul megmászhatatlan akadály. Nem épp örömteli az ilyesmi.

Szóval, a helyzet úgy állt, hogy ez a házi tényleg ilyen elengedésre méltó dolog lesz, egy pontra volt szükségem, reméltem, hogy egy működő sugárkövető, egy henger és némi maradék kód, amiből látszik, hogy szenvedtem vele, elég lesz. Elég sokáig tartott, a hétvégémet rászántam, a szakdolgozattal kurvára nem haladtam, és van két hetem befejezni, mindezt emiatt a szar miatt.

Erre az előadó kirak utolsó előtti nap egy mintakódot, amit lehet használni, és minden benne van, amivel a hétvégén szenvedtem, épp csak nem igazán működik az enyémmel összevágva. Magyarán búcsút mondhatok a reménynek, hogy ér annyit a kódom, hogy 1 pontot kapjak, és már csak a ZH-ra kelljen készülnöm, a többi időben pedig foglalkozhatok azzal, ami halaszthatatlan határidős mondjuk. A szakdogával, teszem azt. Az én kis elméletem az, hogy ez még mindig a hiszti a kreditcsökkentés miatt, de hajlandó vagyok lemondani róla, ha megvan a tárgy.

És erre szembesülök azzal még emellé, hogy nem csak egyetlen rohadt mintakóddal aláásta az eddigi “munkámat” (igen, tudom, azt a szarkupacot nem illik így nevezni), de még ráadásként csak én vagyok olyan gyökér, hogy képtelen vagyok összehozni egy házinak látszó valamit.

Tettem, amit ilyenkor egy ilyen nap után (ZH, négyórás labor, és a házi leadás határideje) lehet: kibőgtem magam a fürdőben, aztán eldöntöttem, hogy még egyszer velem ilyet egy tárgy és ez az egyetem nem fog tenni. (Fog ez tartani legkésőbb a mesterképzés első félévéig, mert mondtam már? Én hülye jelentkeztem. Persze, simán lehet, hogy megbasznak grafikán és mehetek egy félévet ismét, de hát ki tudja, optimista vagyok. Próbálok nem arra gondolni, hogy itt akarom hagyni már túl régóta ezt a kibaszott helyet.)

Tehát, a teendőim: összeszedni magam. Megint. Mindig. Decemberig túl sok a dolgom, ellenben sok az időm is, mindössze semmi mással nem szabad foglalkoznom. Ez az utóbbi időben kurvára jól megy, szóval reménykedek, hogy még valami (újabb) hisztiroham előtt sikerül kitartanom a végéig. Még ha nem is hiszek ebben igazán, mert őszintén? Ez a félév nem sok alapot adott ehhez.

Suli

Ez egy nagyon rövid bejegyzés…

Nincs mit szépíteni a helyzeten: úgy tűnik, további két évig fogom szopatni magam MSc képzéssel, mert nem tudom, mikor kell feladni.

Ez egy optimista becslés: tartalmazza azt, hogy sikerül befejeznem a szakdolgozatomat, elfogadják jövő héten a szakmai gyakorlat beszámolómat, sikerül átmennem grafikából, ami fájni fog ígyis-úgyis (még mindig nem kezdtem el az első házit, és már csak egy hét van a határidőig, és annyira nem lesz ez így jó….), ó, és nem bukok meg záróvizsgán.

Az élet csupa optimista becslés és siker, nem igaz.

Motivációként szolgáljon az a 35 000 forintba kerülő kurzus, amire pénteken utolsó pillanatban csak leadtam a jelentkezésemet. Ismét csak feltételezem, hogy nem fogják valami butuska hibával visszadobni. Ismét csak az optimizmus, miközben szívem szerint szeretnék befeküdni az ágyba, és legalább egy hétig fel se kelni, csak sajnáltatni magam, hogy miért vagyok ilyen szerencsétlen.

(Mint most. Ha ez nem tömény önsajnálat, akkor nem tudom, mi.)

 

 

Mindennapi · Suli

Csütörtök

Zsani következő feladata (még mindig erős lemaradással, haha) a csütörtökre vonatkozik, és mivel nem tudok(/nem szeretek) verset írni, így maradt az alternatíva: írok blogbejegyzést a mai nap dilemmájáról.

25. nap: Írj egy verset a csütörtökről!

Alternatíva: köszönj szépen a szakdogának!

Jelenleg fogalmam sincs, bevállaljam-e azt a témát, hogy folytatom az önálló laboron elkezdett applikáció elemzést, és kicsit felturbózva három hónap alatt szakdolgozat minőséget varázsolok belőle. Ott az az irritáló bizonytalanság, hogy én erre nem vagyok képes.

Mert őszintén? Az egyetem alatt az egyedüli, amit sikerült elérniük, az a porig rombolt önbizalmam ilyen téren. Mindig van jobb, ügyesebb, és végtelenül okosabb, és egyrészt örülök, mert gimis mentalitással szart se tudok kezdeni szerintem, de másrészt ilyenkor visszaüt, mert amit tapasztaltam, az valami ingatag alap, én pedig nem voltam elég okos, hogy kihasználjam az éveket, és a tananyag mellé foglalkozzak mással is.

Persze, nem volt időm. Persze, állítólag az embernek arra van ideje, amire szeretne, és ez csak kifogás. Persze, ez nem fog változtatni semmin.

Persze, mert szakdoga. Valószínűleg folytatni fogom. Érdekel a téma. Szeretnék programozni. Nagyon szeretnék valami olyat csinálni, aminek látom a végeredményét, ami nem végtelen pointer, eltolt házi, lépésről lépésre levezényelt anyag, vagy éppen semmi tudásra felhúzott szarvár (ld. assembly laborjaink). Szeretném elhinni, hogy erre én képes vagyok, meg tudom csinálni, nem vagyok teljesen hülye, mert a fenébe is, eljutottam eddig, és nem mindig mázlival, szóval nem vagyok az, nyilván, de… nah. Jó lenne elhinni, hogy tudok valamit felmutatni.

Nyilván azt nem a szakdogával fogom, nem igaz?

Szóval ma reggel volt a megbeszélésem. Rettegek. Mint mindig, ha valami új lépés jön, új szint, új akármi, és tisztában vagyok vele, hogy irracionális ez a félelem, és úgyis meg fogom ezt lépni, és az is lehet, hogy jó lesz, de nem tudok most magamon segíteni. Nem mondom, hogy túl nagy a tét, nem is azt, hogy nincs, de fogalmam sincs, hogy lesz ennek a félévnek vége. Fájni fog. Nyilván.

Kicsit mégis ijesztőbb a siker gondolata, mint az, hogy még egy félévet lehúzok.

Juhú, ez most nagyon optimista bejegyzés lett, nem igaz? Fogjuk az időjárásra. Itt az ősz, és minden rohadt sápadt ahhoz képest, milyen volt nyáron, szar az idő, szar a kedvem, és üres az órarendem. Haha. Még ez is egy nyomasztó gondolat. Elfogytak a kifogásaim.

Mindennapi · Suli

Vizsgaidőszak vége

Avagy ahogy épp érzem magam, miután kiviteleztem első nekifutásra ötből öt vizsgát, és hamarabb elintéztem a vizsgaidőszakom, mint eddig bármikor. Négyes ösztöndíjátlagom mondjuk továbbra sincs, de csak pár századdal vagyok tőle lemaradva. Szóval kit érdekel. Vége a vizsgaidőszakomnak. Vége a vizsgás tárgyaknak (legalábbis BSc képzésre nézve). KÖZEL A VÉG.

Lehet önelégült a pofám, és vigyoroghatok.

Mindennapi · Suli

Vizsgák, vizsgák mindenhol…

Kicsit képtelen vagyok most koncentrálni adatbázisok anyagra, pedig kéne, ha már holnap lesz vizsgám… De azt hiszem, most sürgősen ki kell kapcsolnom, és mi is a jobb, mint kiírni magamból, hogy mi volt úgy két hete szoftechen.

Átmentem. Valahogy.

Az IIT paranoiddá tesz, így kb. köszönöm, hogy átmentem, és valszeg lejjebb vitték a ponthatárt beugrón. Főleg amiatt gondolom, mert se nekem, se egyik ismerősömnek nem volt meg a 14 pont, aztán megtekintésen még a tanár meg is szemlélte a pontjainkat (hárman írtunk 31 pontot), és egy szót se szólt. Ettől függetlenül a szívinfarktust hozta rám, és addig is tízpercenként nézegettem a jportát (ahova a pontok felkerülnek) meg a neptunt, innentől kezdve ez még instant egy hetet jelentett, hogy vajon nem írják-e át a csodás jegyemet.

Negyedik vizsga volt. Durva beugróval. (Beugró, ahol mínusz pont jár a rossz válaszért és így kell minimum 60%-ot elérni alapesetben. Úgy, hogy egy rossz választ se ír be. Lehet számolni, vajon milyen jól kell tudni ehhez a dolgokat.) Ha elbukom, lett volna még két alkalmam. Szóval kicsit kikészített, és utána se nagyon akartam elhinni, hogy meglett.

Sírtam, amikor kijöttem a teremből, bőgtem este, és bőgtem, amikor felkerült a megoldókulcs, én pedig kiszámoltam a beugró pontjaimat, és egyértelműen nem volt meg a 14 pont. Aztán sírtam, amikor mégis bekerült a jegyem, és meglett.

Ez így összefoglalva a lelkiállapotom azokra a napokra.

De azt hiszem, most jobban vagyok? Holnap majd elrontom ugyan az eddig 100%-os sikerarányomat, ami a vizsgaidőszakomat illeti (valahogy összehoztam mindent első nekifutásra eddig, szóval 5-ből 3 vizsga pipa), de valahogy most nem tud érdekelni (pedig kellene, mert a maradék vizsgaalkalomra már egy hete nincs hely).  Aztán következő nap is vizsga. 😀 Kicsit szarul jönnek ám ki a dátumok, de mit lehet tenni :D. Valahogy megoldom. Már csak ez a hét, meg esetleg a következő, és végre… szakmai gyakorlat.

(Nem fogok sírni…)