Mindennapi · Suli

Csütörtök

Zsani következő feladata (még mindig erős lemaradással, haha) a csütörtökre vonatkozik, és mivel nem tudok(/nem szeretek) verset írni, így maradt az alternatíva: írok blogbejegyzést a mai nap dilemmájáról.

25. nap: Írj egy verset a csütörtökről!

Alternatíva: köszönj szépen a szakdogának!

Jelenleg fogalmam sincs, bevállaljam-e azt a témát, hogy folytatom az önálló laboron elkezdett applikáció elemzést, és kicsit felturbózva három hónap alatt szakdolgozat minőséget varázsolok belőle. Ott az az irritáló bizonytalanság, hogy én erre nem vagyok képes.

Mert őszintén? Az egyetem alatt az egyedüli, amit sikerült elérniük, az a porig rombolt önbizalmam ilyen téren. Mindig van jobb, ügyesebb, és végtelenül okosabb, és egyrészt örülök, mert gimis mentalitással szart se tudok kezdeni szerintem, de másrészt ilyenkor visszaüt, mert amit tapasztaltam, az valami ingatag alap, én pedig nem voltam elég okos, hogy kihasználjam az éveket, és a tananyag mellé foglalkozzak mással is.

Persze, nem volt időm. Persze, állítólag az embernek arra van ideje, amire szeretne, és ez csak kifogás. Persze, ez nem fog változtatni semmin.

Persze, mert szakdoga. Valószínűleg folytatni fogom. Érdekel a téma. Szeretnék programozni. Nagyon szeretnék valami olyat csinálni, aminek látom a végeredményét, ami nem végtelen pointer, eltolt házi, lépésről lépésre levezényelt anyag, vagy éppen semmi tudásra felhúzott szarvár (ld. assembly laborjaink). Szeretném elhinni, hogy erre én képes vagyok, meg tudom csinálni, nem vagyok teljesen hülye, mert a fenébe is, eljutottam eddig, és nem mindig mázlival, szóval nem vagyok az, nyilván, de… nah. Jó lenne elhinni, hogy tudok valamit felmutatni.

Nyilván azt nem a szakdogával fogom, nem igaz?

Szóval ma reggel volt a megbeszélésem. Rettegek. Mint mindig, ha valami új lépés jön, új szint, új akármi, és tisztában vagyok vele, hogy irracionális ez a félelem, és úgyis meg fogom ezt lépni, és az is lehet, hogy jó lesz, de nem tudok most magamon segíteni. Nem mondom, hogy túl nagy a tét, nem is azt, hogy nincs, de fogalmam sincs, hogy lesz ennek a félévnek vége. Fájni fog. Nyilván.

Kicsit mégis ijesztőbb a siker gondolata, mint az, hogy még egy félévet lehúzok.

Juhú, ez most nagyon optimista bejegyzés lett, nem igaz? Fogjuk az időjárásra. Itt az ősz, és minden rohadt sápadt ahhoz képest, milyen volt nyáron, szar az idő, szar a kedvem, és üres az órarendem. Haha. Még ez is egy nyomasztó gondolat. Elfogytak a kifogásaim.

Reklámok
Mindennapi

FMA vissza

Hát, véget ért nagyjából a szakmai gyakorlatom, és ennek örömére ahelyett, hogy a 15 oldalas beszámolómat gépelném, mielőtt azt a keveset is elfelejtem, amit csináltunk, valami óriási baromságot műveltem:

Újrakezdtem az FMA-t.

Na már most, imádom a 2009-es animét, a mangát még csak félig olvastam el, a 2003-as verziót is szeretem néhány megoldásával, bár az ilyen kötekedős szeretet, és a movie-t hozzá szintén, mert szép, jó, de szintén kötekedve, bár kevésbé (de tényleg, mi a francnak akartak visszamenni a mi világunkba?! Homunculus nélkül úgyse tudják megnyitni azt az istenverte kaput, nem?!), a 2003-as OST-jának lassú számai meg vagy geci szomorúak vagy hátborzongatóak, szóval hallgatni is tökély… Közben pedig elfelejtettem, hogy akartam befejezni ezt a mondatot, de a “geci szomorú” eddig a legszebb szóösszetételem, amit produkálni tudok.

Szóval, jelenleg bedaráltam a 2003-ast, Shamballát, jelenleg tesómmal nézzük a Brotherhoodot, amit én mellesleg nemsokára elkezdek japánul is, de előbb valszeg a mangát vadászom le, bár nem tudom, próbálkozzak meg a blogspoton fellelt komplett magyar fordítással, amit fejezetenként kéne letölteni onnantól, hogy nincs meg AA-n, vagy egyszerűen gyakoroljak némi angolt, mert rám férne. Lehet, utóbbi lesz. Csak azért, mert.

Nem mintha nem fájna minden egyes alkalommal Hughes halála vagy éppen Nina jelenete, ez a kettő, ami így az elején pofon csapja az embert, és így mindig bőgök, és most végignézhetem három rohadt különböző módon, négyszer. Nem vagyok mazochista. Ugyan.

Igen, kicsit visszazuhantam a mániámba. Vannak ám azonban különbségek is! Régen irritált az Ed/Winry és az Ed/Roy páros, bár előbbi kis cuki volt, de annyira cuki, hogy szinte nem is passzolt a canon végére, de attól még tudok sírni a fotómontázs miatt. (De tényleg, egyszerűen képtelen vagyok elképzelni, hogy ez egy működő kapcsolat lenne, ha hosszútávon együtt élnének, állandóan veszekednek, és egyszerűen nem… kompatibilisek egymással így romantikus szinten? Lehet, csak az irritációm láttatja ezt velem. Miközben Winry az egyik kedvencem, és ez félig elvi kérdés.) Az Ed/Royhoz hozzá se akartam nyúlni. Változás: most se akarok ehhez az utóbbihoz, ellenben a tudatalattim mást gondolhat, mert kicsit nekikezdtem vadászni rá. Olyasmi. Nem vagyok mániákus (még), de a szakadék szélén egyensúlyozok, és csak egy kis lökés, hogy így az örök kedvenc shipemmé váljanak (ha még ugyan nem tették meg, csak nekem nem tűnt fel, miért hazudok magamnak folyton), és én nem értem az embereket, beleértve magamat se.

Ennyit erről. Szerencsére az Elricest még mindig nem megy le a torkomon, és valószínűleg nem is fog, különben csalódnék magamban.

Jelenleg tehát beszűkültem egyetlen fandomba. Ismét. Megesik az ilyen, csak annyit remélhetek, hogy önuralmam kitart, és tudok mellette mással is foglalkozni, vagy legalább ehhez gyártok valamit, csak nem teszem közzé, mert elkezdeni valamit, amikor három történettel se boldogulok, öngyilkosság.

Még ki fogom fejteni valószínűleg, miért basz fel folyton mindegyik befejezés, az alkímia elvesztése felett érzett irracionális gyűlöletem (mert oké, hogy logikus, csodálatos és szép megoldás, attól még csak Ed fizet érte a fenébe is, miközben mindenki más badass alkimista marad, és ezt fanfictionben fogom feldolgozni – jelenleg négy-öt alternatív ötletnél járok). Szóval na. Szeretem és mégsem. Pocsék érzés.

És igen, jelenleg ötleteket is gyártok, valszeg felkerül egy részük majd a tumblrös pillepontyra. Előbb-utóbb. Addig is, pá 🙂

 

Mindennapi

Szakgyak & camp nano

Oké, most nézem, hogy ez egy baromi menő beállítás itt.

Azt hiszem, ez az előformázott típusnak felel meg?
Hm... kicsit.

Szóval, a fenti izé, annak szól, hogy az első sort a HTML nézetben két darab code tag közé pakoltam, míg a második a Grafikus résznek az Előformázott funkciójával történt. Itt, írogatva van különbség a kettő között, de ez mindössze halovány színnyi. Fogalmam sincs, ez hogy és mennyire fog majd látszani később.

(Mellesleg elnézést a helyesírási hibákért. Nem mintha amúgy kifogástalan lenne, de most talán még súlyosabb lesz majd a helyzet, tekintve, hogy a böngészőm angol, és így minden szót aláhúz. Majdnem mindent.)

(És ebben a pillanatban már nem teszi ezt, tekintve, hogy végül mégis rászántam teljes tíz másodpercet, hogy telepítsem és átállítsam a szótárt.)

(Tudom, fantasztikus vagyok.)

A helyzet az, hogy elkezdődött a szakmai gyakorlatom, ami egészen augusztus végéig fog tartani. Heti 40 óráról van szó, jelenleg ebédidőm végét töltöm a pötyögéssel, mivel az kicsit így szabadabb, és ráadásként gyakornok vagyok, szóval… csak párszor változik az elvárás. állítólag azt hozunk ki a gyakorlatból, amit ki akarunk, minden rajtunk múlik. Igyekszem beleadni mindent. Ha már dolgozok, legyen értelme és haszna, különösen, ha beszámolót kell majd írnom róla. Vicces lesz, és fogalmam sincs, hogy fogom csinálni, mert a jelenlegi vázlatos munkanaplómnál kezdek elszállni annyira, hogy külön sort szántam az első héten az aznapi kávénak, és egyre több a megjegyzés, amit zárójelezve fűzök hozzá. A kávé mellesleg nagyon menő, ingyen van ugye, és a legjobb, amikor a lenti szobában sikerült kipróbálni a kapszulás kávéfőzőt. Ez a kávé üt. És én csak egy 4-es erősségű espressót teszteltem, miközben volt 10-es is.

A 10-es tuti instant szívroham.

Állítólag van defibrillátor a porta mellett, szóval…

Amúgy kicsit fura, hogy gyakorlatilag gimi óta nem töltöttem valahol ennyi időt rendszeresen, egy helyen. Kicsit elszoktam tőle, szóval próbálom tudatosítani.

Ami kínos: a nemlétező angol tudásom.

Igen, tisztában vagyok vele, hogy manapság már második nyelvként kell tolni az angolt, és így kisujjból kirázni, nem mellesleg pedig amúgy érts mindenhez, de én ideges vagyok miatta, és nem is igazán tudok beszélni. Sajnos, itt néha kéne, szóval rendszeresen égetem magam, de például második alkalommal már egészen immunis voltam rá, és előbb-utóbb talán már tényleg túllépek a félelmemen. Talán. Muszáj lesz, szóval ha a helyzeten múlik, a kényszerhatás és hátbalökdösés kipipálva.

Kis témaváltás: camp nanowrimo. Azt hiszem, ezt még a végén meg kell említenem. Mivel,,, *dobpergés*… fantasztikusan állok vele.

Hurrá! Büszkébb lehetnék erre, ha mondjuk nem tízezer szót vállalok be a hónapra, de lassan az is meglesz, van még időm túltolni, és a munka mellett nem mertem magasabbra tenni a lécet. Tavasszal négyezer szót nem sikerült összedobnom, szóval visszarázódásnak, úgy érzem, ennyi bőven elég lesz. Jelenleg A Hugrabug Forradalommal haladgatok szépen, meg így Zsani feladataival, és tegnap még a Vörös Sárkány új fejezetét is el tudtam kezdeni, ami szerintem egész szép rekord. Utóbbit augusztus végéig tényleg szeretném most már lezárni, szóval jó lenne a következő két hétvégén letudni legalább a finálé felét. Vagy egyharmadát. Igazából örülnék, ha túllendülnék a holtponton és az időhúzós mánián, mert kezdem azt észrevenni ennél a történetnél, hogy kerülöm a konfliktust, és ahelyett, hogy történne valami, kis apróságokat adagolok, és húzom az időt. Megint. Nem akarok ilyet tenni. Szeretem a lassú sztorikat, de ez már messze túl vánszorgós.

Szóval, ennyi lenne így a helyzetjelentés két frontról is. Jelenleg a kiegyensúlyozott életmód félig életképes mintapéldánya vagyok, nagyjából működik a dolog, de az ebédet még mindig nem sikerül néha megoldanom, és inkább átugrok péksütiért a Tescóba. De hé, eszek!

Ez már több, mint amit elmondhattam magamról némely félévben.

Mindennapi · Suli

Vizsgaidőszak vége

Avagy ahogy épp érzem magam, miután kiviteleztem első nekifutásra ötből öt vizsgát, és hamarabb elintéztem a vizsgaidőszakom, mint eddig bármikor. Négyes ösztöndíjátlagom mondjuk továbbra sincs, de csak pár századdal vagyok tőle lemaradva. Szóval kit érdekel. Vége a vizsgaidőszakomnak. Vége a vizsgás tárgyaknak (legalábbis BSc képzésre nézve). KÖZEL A VÉG.

Lehet önelégült a pofám, és vigyoroghatok.

Mindennapi · Suli

Vizsgák, vizsgák mindenhol…

Kicsit képtelen vagyok most koncentrálni adatbázisok anyagra, pedig kéne, ha már holnap lesz vizsgám… De azt hiszem, most sürgősen ki kell kapcsolnom, és mi is a jobb, mint kiírni magamból, hogy mi volt úgy két hete szoftechen.

Átmentem. Valahogy.

Az IIT paranoiddá tesz, így kb. köszönöm, hogy átmentem, és valszeg lejjebb vitték a ponthatárt beugrón. Főleg amiatt gondolom, mert se nekem, se egyik ismerősömnek nem volt meg a 14 pont, aztán megtekintésen még a tanár meg is szemlélte a pontjainkat (hárman írtunk 31 pontot), és egy szót se szólt. Ettől függetlenül a szívinfarktust hozta rám, és addig is tízpercenként nézegettem a jportát (ahova a pontok felkerülnek) meg a neptunt, innentől kezdve ez még instant egy hetet jelentett, hogy vajon nem írják-e át a csodás jegyemet.

Negyedik vizsga volt. Durva beugróval. (Beugró, ahol mínusz pont jár a rossz válaszért és így kell minimum 60%-ot elérni alapesetben. Úgy, hogy egy rossz választ se ír be. Lehet számolni, vajon milyen jól kell tudni ehhez a dolgokat.) Ha elbukom, lett volna még két alkalmam. Szóval kicsit kikészített, és utána se nagyon akartam elhinni, hogy meglett.

Sírtam, amikor kijöttem a teremből, bőgtem este, és bőgtem, amikor felkerült a megoldókulcs, én pedig kiszámoltam a beugró pontjaimat, és egyértelműen nem volt meg a 14 pont. Aztán sírtam, amikor mégis bekerült a jegyem, és meglett.

Ez így összefoglalva a lelkiállapotom azokra a napokra.

De azt hiszem, most jobban vagyok? Holnap majd elrontom ugyan az eddig 100%-os sikerarányomat, ami a vizsgaidőszakomat illeti (valahogy összehoztam mindent első nekifutásra eddig, szóval 5-ből 3 vizsga pipa), de valahogy most nem tud érdekelni (pedig kellene, mert a maradék vizsgaalkalomra már egy hete nincs hely).  Aztán következő nap is vizsga. 😀 Kicsit szarul jönnek ám ki a dátumok, de mit lehet tenni :D. Valahogy megoldom. Már csak ez a hét, meg esetleg a következő, és végre… szakmai gyakorlat.

(Nem fogok sírni…)

Mindennapi

Csak rövid helyzetjelentés: még élek.

Valahogy.

Nagyon remélem, hogy nem fogok abba a szar állapotba visszazuhanni, amiben az előző vizsgaidőszak végén voltam, mert az nem lenne szép, és az az érzésem, hogy így még annál is rosszabb lenne, mint ami akkor volt. Csak kicsit… ki kell most bírnom?

(Picit sok mindent kell csinálnom kevés idő alatt. A szokásos :’D)

Szóval…. halika világ?

Mindennapi

Sok nap Zsani ajándékából

Szóval, még decemberben volt róla szó, hogy vegyesen fogom írogatni Zsani ajándékából a feladatokat hol ide, hol oda.  Most jön a blog, legalább lesz bejegyzés 😀

7. nap: Ki lennél szívesebben a Frozenből, Anna vagy Elsa?
Anna. Ezerszer.

8. nap: Mi a legjobb időtöltés egy hideg téli napon?
Bekuckózni egy jó meleg takaró alá egy még melegebb szobában a laptoppal vagy egy könyvvel, és kicsit meghalni a világ számára (=leszarni).

9. nap: Hogyan készítenél hóembert hó nélkül?
Kreatívan.
(Hungarocellből.)

10. nap: A családoddal és a közeli barátaiddal egy kandalló körül ültök. Miért vagytok együtt, mit csináltok?
Jóval kevésbé kreatívan: nyár van, nyaralás, és Váralja 😀 Igaz, ott kemence van, nem kandalló, de számomra egyre megy.

Szóval, egyelőre ennyi. Elkezdődött a camp nano, és ideje behoznom a lemaradásomat, amit a 4 nap során magamra halmoztam XD. Mert ugye nem lehet elég korán kezdeni.

A többi, írással kapcsolatos nap megtalálható ITT.