Ajánlók/Vélemények · Fanfiction

Jurassic Park/Jurassic World fanfiction ajánló

Körülbelül minimális mennyiségű ingerre volt szükségem ahhoz, hogy kicsit újralessem a kedvenc fanfictionöket a témában (minimális inger: Galaxis őrzői; asszociációs folyamat: Peter Quill –> Chris Pratt –> Owen Grady –> badaaaaass + raptor squad + miért az a vége ami ez nem igazság). Olvastam az 1. kötetet, meg láttam a filmeket, és még mindig Owen a kedvenc karakterem, a velociraptorok után, szóval nem túl nagy meglepetés: az összes fanfiction, amit olvastam és szerettem, Jurassic Worldös. Hopsz.

  1. broad-shouldered beasts – írta: bullroars
    befejezett
    Amelyben az Indominus Rex kis incidense előtt Vic Hoskins túllő picit a célon, cserébe Owen Gradynél elkattan valami, és lelép a sziget kevésbé ellenőrzött részébe négy velociraptor társaságában.
    Vagy a címke, ami tökéletesen leírja ezt:  “Owen Absolutely Turns His Back on the Cage“. (Vagy: lassan mindenre lesz AO3 tag, és szeretem ezt a tényt.)
    A legcsodálatosabb ebben: hosszú, szép, a velociraptorok nem lesznek érzelgős kutyuskák, és ezt mindenki tudja. Owen is, de félig elvadulva alkalmazkodva inkább igyekszik az alfa pozícióját megőrizni, miközben eleinte mindenki azt hiszi, széttépték a raptorok, vagy szét fogják tépni, és közben van négy velociraptor szabadon (és Alan Grant pedig előre megmondta, hogy ez lesz). Mindezt kíséri Claire POVja, a Raptor Squad, és külön bónusz a végéért. Meg a közös vadászatért, mert az epik.
  2. Wild Frontier – írta: RunawayDeviant
    befejezett
    Alternatív JW vége ft. Alice The Indominus. Owen az abszolút alfa és dínósuttogó, a lányok hoztak haza egy új, hatalmas és nagyon zavaros barátot, az Indominus Rex pedig egy félreértett, ijedt baba.
    Félig crack, ha ez eddig nem jött volna le. Öt rész, még mindig hátat fordítunk a ketrecnek és leszarjuk.
  3. Pushing Boundaries (sorozat) – írta: Macx
    két fő rész + egy novella; befejezett
    Kicsit természetfeletti beütésű, AU, a film cselekménye körülbelül egy fejezetnyi, mivel még a megjelenése előtt írta a szerzője, pusztán az előzetes alapján, azonban ez semmit se von le a minőségből.
    Tehát: Owen Gradynek van egy különleges képessége: ért az állatokhoz. Természetfeletti, félig empatikus, mentális kötés szintjén. Az első rész az Indominus Incidens előtti részben a falka (lehet egy velociraptor csapatot falkának nevezni? Nem emlékszem… :(( ) kialakulása és a mentális kötvények erősödésének leírása, nagyon szépen (és az a kis mellékes dolog, hogy a legtöbb gondozót a parkba hasonló képességeik miatt vették fel, még szebb adalék), sok mellékkarakterrel, akiket megismerhetünk, majd az Incidens egy alternatív verziója, és végül a következmények.
    A második rész pedig egy évvel a park újranyitása után játszódik.
    Ami a legjobb: életben maradt raptorok (meglepetés!), babaraptorok az elején, Alan Grant, mint gyakori vendégszereplő (Echo, mint Dr. Grant terápiás raptora), és a tagek között a Slice of Life is elég leíró a szerkezetet tekintve…
    Egyszer mindenképp érdemes belenézni.
  4. no church in the wild – írta: amosanguis
    novella
    Félig AU, babaraptorokkal, növekedéssel, falka-építéssel, Owen ezúttal csak félig fordít hátat a ketrecnek, Vic Hoskins nem egy teljes fasz (és néha arra gondolok, ez a Vic nem az a Vic, de ki tudja), és az egész nagyon szép, miközben nyitva hagyja a végét (és ez már kevésbé az).
  5. Sick Day – írta: QueenPersephoneofHades
    novella
    A történet, miért tilos Owennek megbetegednie a közel- és távoljövőben, de legalábbis akármikor.
    Avagy: Abszolút édes novella arról, hogy Owen hülyeséget csinál, megbetegszik, a lányok hiányolják, és ezért úgy döntenek, hogy útnak indulnak megkeresni a hiányzó alfát – ezzel káoszba taszítva a parkot, a személyzetet, és halálra rémisztve mindenkit.
    Leszámítva Owent, de Owen túl beteg ahhoz, hogy értékelje.
    (A sorozat többi része is nagyon édes.)
  6. Of Astronomers and Astronauts – írta: Sparked To Life
    folyamatban
    Ez a fanfiction összekapcsolja két kedvenc szereplőmet, avagy mi van akkor, ha Owen Grady igazából Eric Kirby? (Az a kissrác a 3. filmből, aki nem rinyált, túlélte nyolc hétig Isla Sornán, aztán jöttek a szülei és a puszta jelenlétükkel valszeg többször ölték meg majdnem a fiukat, mint amennyi életveszélyes helyzetet Eric egy hónap alatt tapasztalhatott egyedül.)
    Több fejezetnyi részletezés Eric idejéről a szigeten, amikor megtalálják (és nem degradálódik szépen lassan passzív gyerekkarakterré), a következmények is, valamint jelenleg a Raptor Squad érkezésénél jár a történet. A raptorokkal való kommunikáció nem értelmes angol mondatokból áll, ami csodás, Alan Grant továbbra is szerepel (természetesen), de ráadásként még Ian is (hah, csodák), és az egész cselekmény fantasztikus. A régi karakterek (ahogy az a fenti mondatból is látszik) folyamatosan visszaköszönnek a cselekmény során, a filmeket összekapcsolja…
    Egyéb szép jelzőket is dobálhatnék sorban, de a lényeg marad: abszolút csodálatos.
    Hátrány: komótos frissítés.
  7. The Cat and the Canary – írta: Countdown
    befejezett
    Mi lett volna, ha bezárják a kaput, mielőtt az Indominus Rex kiszökhetne? Owen Grady bentragad, életben marad, és az Indominus Rex falkájának tagja lesz, akár akarja, akár nem. Természetesen ezt Owen előző falkája nem hagyhatja annyiban csak úgy…
    És megint raptor falka dinamika, hűséges Raptor Squad, akik nem állnak csak úgy át holmi őrült dínó mellé, és a dínók névadási képességei. I-Rex, mint félreértett, de azért zsarnoki, főnökösködő nem-túl-alfa, miközben hátborzongatóan intelligens, és őszintén szólva kiráz a hideg tőle. És még sorolhatnám. Hogyan éljük túl egy betondobozban? Bemutatja: Owen Grady.

Azt hiszem, ennyi lenne (egyelőre). Hirtelen több, nagyon meghatározó/megrázó/epikus JP/JW fic nem jut az eszembe. (Hirtelent úgy értem, hogy ezalatt az egy órácska alatt, amíg ezeket összeszedegettem.) Ha egyszer lesz erőm, még lehet, utánanézek egy adagnak, egyelőre marad ennyi.

Reklámok
Ajánlók/Vélemények · Könyvek

Szunnyadó tűz vélemény

Még rég (nagyon-nagyon rég) kezdtem el olvasni Jonathan Stroudtól ezt a könyvet, így pont a Bartimaeus-mániám közepén vagy vége felé bukkantam rá, azonban egyszer sem sikerült befejeznem. Az okok viszonylag egyszerűek: olyan stílusban írt, ami nem nagyon támogatta az akkor amúgy is ingatag türelmemet – magyarán: képtelen voltam mondatról mondatra elolvasni az egészet, hanem oda-vissza lapozgattam a könyvben, és mire feleszméltem, a végét tudtam, az elejét tudtam, az összekötő részeket sacperkábé tudtam, de a könyvet úgy igazán sosem olvastam végig.

Változtassunk. Olvassuk el. Ezúttal sikerült.

Annyira sok dologból nem maradtam ki.

Kezdjük a pozitív dolgokkal: A stílusát még mindig imádom, és néhány helyen tényleg figyelmeztetni kellett magamat, hogy már tudom, mi a vége, nem kell izgatottan előrerohannom. A karakterek nagy része szimpatikus volt, minimum öt oldalig. Az ötlet érdekes, és igen, végre az egyik főszereplő kattantan áll át a “sötét oldalra”. Hurrá, ez is megtörtént, viszonylag kevés dilemmázással. (Kicsit talán túl gyorsan is… hopsz, pozitívak vannak még.) Szerettem az egész folklór, népi hagyomány, legenda/mítosz alapot, amire rápakolta a mesét, és szerettem, hogy a sárkányt folyamatosan féreghez hasonlítják. (Igen. Jesssz. Ezt is megéltük, muhaha.)

Meglepő módon azokat a karaktereket, akiket majd’ egy évtizeddel ezelőtt nem igazán csíptem, most kifejezetten a kedvenceim voltak. Kevésbé meglepő módon ez a változás a tinédzser/felnőtt váltás volt, mert most a “senki sem ért meg engem” Michael az első 50 oldalig még mindig a kedvencem volt, utána megkattant, és azt viszont már kevésbé csinálta szépen. Örülök, hogy átállt. Nem örülök annak, hogy utána többet hisztizett, mint előtte. Kicsit Anakin-feelingje volt, amire sosem emlékszem vissza szívesen, illetve szeretek úgy tenni, mintha meg se történt volna. Tom menő volt, a falu népe adta a háttérhangot a végén, és Stephen is szimpatikusabb volt, mint első nekifutásra.

Ami nem tetszett, az a következő: négy nap alatt játszódott az egész cselekmény, és bár messze túl gyorsan pörögtek az események, néha olyan szinten lassú érzést keltett, hogy az nem igazán vált az előnyére a regénynek. Az elnyújtott részek sok helyen jól jönnek ki, de itt olyan rövid intervallumba voltak belezsúfolva ezek és a cselekmény is, hogy egyszerűen csak fintorogni tudtam, és igyekeztem elviselni, amíg vége nem lesz – mivel főleg a közepe táján volt ez érezhető. Az indítás/befejezés amúgy jó volt, a végső harc talán kicsit túl gyors is. A szereplők messze túl gyorsan hittek el mindent, Tom tiszteletes különösen gyorsan zuhant bele az egész mítoszba, és utána szó nélkül jöttek a többiek is, mindeközben meg ugye az üresjáratok…

Szóval, összességében kissé lapos volt az egész, habár nagyon jól indult. Az össznépi reakciót, a következményeket csak egyéni ízlés miatt szerettem volna látni, amúgy lezárásnak teljesen megfelelt az, amit kapott, reakciók nélkül.

Mit mondhatnék még? Egyszer mindenképp érdemes elolvasni, már csak azért is. 🙂

Ui.: Igen, vérge írtam megint véleményezést. Lehet, tényleg komolyan újra kéne ezt kezdenem 😀

Filmek

NOTP

Hát, legyen a mai levezető pihenős téma az, hogy hogyan lehet felhúzni engem egyetlen canon shippel. (Példának okáért órákig tudok dühöngeni a Harry/Ginny pároson, aminek továbbra se látom még csak minimális értelmét se, bár azt hiszem, ezt már többen is megtapasztalták, mert bűntudat nélkül mindenhol előadtam már, ahol feljött a téma.)

De milyen jó, hogy feljött a HP, ugyanis pont ezzel kapcsolatban van mondanivalóm… Pontosabban az új filmmel kapcsolatban. A Legendás állatok és megfigyelésüket eleve nagyon vártam az előzetese miatt, eleve az, hogy New York és 1926 a Diviners óta az egyik legszebb kombó, amit a fejemhez vághatnak, ráadásul színes és szagos volt, érdekes és látványos, és a mágikus állatok amúgy is az egyik legjobb dolog, amit kitalált JKR. (Az utóbbi időben nem vagyok megbékélve a munkásságával, se az újabbakkal, se a régiekhez írogatott kis kiegészítéseivel, mert miért kell mindent utólag megmagyarázni? Olyan érzés, mintha valaki a viccnek a csattanóját kezdené el ecsetelni, annyira illúzióromboló.)

Ami a filmet illeti… baromira nem csalódtam benne. Mondjuk volt hiányérzetem a végén, amikor kijöttem moziból, mert szép volt, izgalmas volt, de valami csak nah. Nem tudom, mintha így azt a pluszt felejtették volna ki belőle, ami miatt a HP filmekből az elsők annyira jók voltak. Vagy amiért a kedvenc filmeimet szeretem annyira. A jó pontok voltak, hogy egyrészt végre mugli főszereplő! Annyira vártam, és úgy örültem, hogy jól sikerült a karaktere: nem bugyuta, hanem talpraesett, és közben vicces és alkalmazkodni is tud. Lásd: ajtó. Amikor a varázslat nem működik, és juhúúú, csak be kéne rúgni? Jacob és Queenie a kedvenc (és egyetlen) shipem az egész filmben.

Ja, igen, elértünk a problémához. Ismét. Ehhez (forrás és általában ez egy elég korrekt gyűjtemény infókból):

Valamint itt a Pottermore-os link a Newt és Tina közti “kémiáról” meg úgy általánosságban ott az internet, ahol Tina Goldstein a jövő Mrs. Scamandereként van definiálva.

Maradnék a Newt Scamander megnevezésnél, a Göthéhez nem elég erős a gyomrom.

Szóval… így kell megölni. MIÉRT??? Ennek így semmi értelme, mert egyrészt a csaj borzasztóan irritáló volt számomra. Az elején persze ilyen kis kétségbeesetten pattogón aranyos, aki a legkisebb kritikától elsírja magát, meg nyalizik ezerrel, aztán csak szimplán meguntam. És nem, én nem éreztem azt, hogy ebből egy életre szóló kapcsolat bontakozik ki éppen, és szívem szerint hangosan ujjongtam volna azon, hogy NEM csókolták meg egymást a végén. (Legalább ennyi eszük volt a készítőknek, köszönöm, hogy van bennük egy kis kegyelem…)

Na, miért nem látom be, hogy ez így működőképes? Eleve nekem Newtnak volt egy icipici autista beütése, a nehezebb kommunikáció, a szemkontaktus kerülése, az, hogy az állatokat jobban megértette, mint az embereket, és a többi. Nem mondanám biztosra, mert nem értek ezekhez, és lehet, csak a színész játszotta így, de a fenébe is, tökéletesen jött le ez a benyomás. Az érzelmi skálája mintha csak a lényeinek a viselkedésére terjedt volna ki, és nem is mutatott másfelé érdeklődést. Az állatai érdekelték. Kész. (Tudom, tudom, ez nem teljesen zárja ki azt, hogy később összejöjjenek, de akkor is nem stimmel az egész, annyira… erőszakos.)

Mindenesetre az utolsó, amit el tudnék képzelni róla, hogy romantikusan érdeklődjön egy emberi lény iránt. Persze, talán barátok, legalábbis annyi volt benne, hogy nem hagyja meghalni Tinát, de romantikus kapcsolat? Komolyan?

(Nem mondom, hogy számomra a headcanon az, hogy aszexuális. Főleg mert a szeme se rebbent se Queenie láttán, se amikor lazán átvarázsolták a ruhájukat a klub előtt. Se máskor, és a kort tekintve legalább akkor pisloghatott volna, amikor Queenie egy szál semmiben mászkált, ezzel ellentétben Jacob volt az, aki az általános reakciót produkálta. És nem számítanak az állatai miatt érzett aggodalma, mert egy icipici rezdülés is belefért.)

Az utolsó búcsúzós jelenet csak szimplán erőltetett volt. Mondom, hogy örültem, hogy nem erőltettek bele még pluszban egy csókot is a rend kedvéért. Jacob és Queenie kapcsolata nagyon menő volt. Tina és Newt? Köszi, de nem.

Nem mintha nem lenne megszokott, hogy JKR rendre a lehető legrosszabb döntéseket hozza a romantikus párosok terén. Valószínűleg ezt is meg tudom majd emészteni, vagy legalábbis úgy teszek, mintha mi sem történt volna, és maximum majd írok fanfictiont, mert legalább a HP-verzumot vágom (az újításokat leszámítva), és ott boldogulok majd. Vigaszként. Vagy valaki más ír. Találni ilyesmit. AO3 szokás szerint tündököl ilyen téren.

Mangák és animék

YOI!!!!!

A twitter oldalamon valószínűleg látszik, mivel foglalkoztam az elmúlt három napban tanulás helyett (mellett… kicsit mellett?). Nos, három este, mert csak olyankor haladtam a részekkel, de… igen, ez most kicsit kinyírta az agyamat.

Hadd közöljem, a Yuri!!! on Ice a legcsodálatosabb dolog, ami a félév során történt velem. Nos, ami animék kapcsán történt velem. Meg úgy általánosságban, ez egy borzasztóan csodálatos dolog, amit mindenki megérdemel. Akkor is, ha rühelli az animéket.

Az utóbbi pár hétben nem voltam épp a toppon, eléggé szar volt a múlthetem, érzelmileg kikészültem, a ZH-m nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, és csak kicsin múlt, a halogatás még mindig tökéletesen megy, és úgy összességében a múlt hétvégém egy része sírással vagy nyomasztó ücsörgéssel telt, szóval a yoi most számomra egy reménysugárral ért fel, akármennyire feleslegesen drámainak tűnhet is ez.

Nem leszek objektív, mert nyilván arra képtelen vagyok, és nem is ások bele történelmi nagyszerűségébe, mert tumblrön arról is olvashat bárki bőven sok posztot, ha rákeres a címére. Jelenleg épp a saját érzéseim foglalnak le, minthogy napok óta fel vagyok pörögve, konstans boldogságszintem tényleg konstans, és tartja magát, az openinget és endinget felváltva hallgatom agyon, és még mindig csodálatos, és úgy összességében alig várom, hogy újranézhessem, hogy jöjjön az új rész, aztán ha befejezik az egészet, akkor megint megnézzem.

Mert igen, ez így egyszerűen csak… egyszerűen… oké, kifogytam a szavakból. (Ajánlanám a twittert. Remekül prezentálja, hogyan állt le az agyam egy idő után.) Így foggal-körömmel ragaszkodok az egész fandomhoz jelenleg, mert így… na jó, menjünk sorban, aztán hátha lenyugszom annyira, hogy folytatni tudjam a tanulást.

Ott vannak a szövegek. A csodálatos, agyfasz szövegek, amitől csak fogni tudom a fejem, és visítok a nevetéstől. (“Ettől még egy férfi is teherbe esne.” és társai.) Vannak azok a random faszságok, amik csak még csodálatosabbá teszik, mint Chris pornóelőadása (visítós röhögéssel csak, mással nem nagyon lehet kibírni), Victor egész lénye, a katsudon, mint afrodiziákum (nem, de komolyan).

cxfpkalwqaazrio

Vannak a roppant életszerű dolgok, minden irónia nélkül, minthogy végre adtak a gyerek kezébe okostelefont, mindent vesznek, mindent posztolnak, és ez lehet, nem egy dicséretes dolog, de ilyen létezik és ezt belerakták. És végre valakinek leesik, hogy ha kiposztol valamit, mindenki rájön, hogy hol a fenében van. Mindenkinél van rohadt okostelefon, és mindenki tölti fel a netre a marhaságait (meg a nem marhaságait is). Összességében tehát a közösségi média olyan szinten jelen van, hogy én ezért megölelnék valakit. Nagyon. (Utólag hívták fel arra a figyelmemet, hogy az ending konkrétan instagramos.)

cxkihmrw8aa7_8v

Van az OTPm. Ami mindenki OTPje valszeg, de a Victuuri olyan csodálatosan fel van építve, hogy sírni támad kedvem, ha csak rágondolok. És basszus, MEGBESZÉLIK A PROBLÉMÁKAT. Lásd, csodálatos 7. rész. Nem, de komolyan, mikor volt olyan, hogy az emberek beszélgettek ilyesmiről? És persze Yuuri jellemfejlődése is olyan, hogy így megérdemli a tapsot, mert tényleg, ahhoz képest, hogy honnan indult, csak nézni tudok, és ismételni a részeket, hogy tényleg, ezt is megcsinálta…

Van az orosz Yuri, a kis pukkancs, és nagyon remélem, hogy a jövő heti részben ugyanolyan zseniális lesz, mint eddig. (Az egyik nagy kedvencem. Egy darabig első helyen állt. Még mindig ott áll, csak most mindenki ott van mellette, mert egyszerűen képtelenség választani köztük.)

És… nos, ez körülbelül olyan volt most, mint eddig a Haikyuu. Igen, nincs időm, de életkedvem sem volt eddig, és most már van. Ez az anime elérte, hogy egyszerűen csak boldog legyek, és jó legyen a kedvem, és ne haldokoljak az egyetemtől. Lehet, hogy túlzásnak hangzik, de nem érdekel, mert tényleg-tényleg jó érzés szimplán csak felpörögve lenni és motiváltnak éreznem magam. ^^

Úgyhogy erről ennyit. Bárki, aki erre téved véletlenül, és valamiért még nem látta, nézze meg. Mindenen javít. Mint egy univerzális gyógyszer. Mellesleg meg, csak hogy Yurio ki ne maradjon pukkancskodásával:

cxkpvmkwgaaoa1w

Fanfiction

Fanfiction Recs – Miraculous Ladybug

És hát igen, kell egy ilyen is, mert ugyan a sorozatot még mindig nem sikerült végignéznem, de attól függetlenül nagyon cuki, és érdekes munkák születtek a témában. (És igen, elmúltam húsz és gyerekmesét nézek. Tessék megemészteni, mellesleg a szerelmi négyszög két emberrel még mindig a legepikebb dolog, amit valaha kitaláltak.) Így hát, jöjjön a lista, általánosságban AU, mert azt szeretem, meg úgy főleg azok, amiket az elmúlt pár hétben ástam elő.

  1. All The Time You Need – írta: Egy AU, ahol Marinette feladja a katica Miraculoust/amulettet (5 részt végigkattingattam a magyar fordításért). Természetesen ennek vannak következményei.
    Avagy Marinette nem tudja kikerülni a sorsát, és a következő amulett és kwami, ami hozzá kerül, az a róka. Természetesen Katicabogár is ugyanúgy létezik, csak ezúttal Alya az, aki igyekszik megfelelni a szerepnek. A párosítás ettől függetlenül Adrien/Marinette, habár ebből még nem sokat tapasztalhattunk meg. Marinette jellemfejlődése az elején kicsit idegőrlő lehet, de belegondolva teljesen érthető, nem mindig volt az a magabiztos lány, és tekintve, hogy a legjobb barátja éppen szuperhősi feladatokat lát el, épp a háttértámogatás is hiányzik. Mellesleg pedig rókák, Huuxi egy elképesztően jó kwami karakter, és érdekes látni, ahogy Marinette nem katica. 🙂

  2. What the Cat Dragged In – írta: Kryal
    Avengers/ML crossover, amiben az a legszebb, hogy egy szinten kezeli a két világot, és nem butít. Az ML-t felnőtt témaként állítja be, és rávilágít az olyan árnyoldalaira, mint az akuma-támadások utóhatása és következményei, az áldozatok állapota, valamint hogy két tapasztalatlan tinédzser vállán nyugszik az egész, miközben azt is megmagyarázza, miért nem tud közbeavatkozni a SHIELD. Szóval szépen kitölti a lyukakat, és üdítő látni, ahogy Párizs hősei se buknak le az első adandó alkalommal valami eszméletlenül fájdalmas, erőltetett bénázás miatt.

  3. A Declaration of Love – írta: imthepunchlord
    Szintén alternatív amulett felállás, ahol Nino Chat Noir, Alya Ladybug, és a főszerepben ettől függetlenül továbbra is Marinette és Adrien van, mint Belle Bleue és Malin (a páva és róka amulett tulaja). Rövidebb részekből áll, Adrien, mint róka ugyanolyan jó, mint macskaként, és Marinette-hez őszintén szólva nagyon illik a páva-szerep :). Mellesleg rengeteg elmélet és magyarázat is szerepel az amulettek párosítását illetően.
    A sorozat, aminek tagja, ugyanilyen jó. És ráadásul befejezett.
  4. 3/5 is just enough – írta: Marinette feláldozza magát, de előtte még Tikkit sikerül Chat Noir gondjaira bízni. Marinette-ből akuma lesz, Chat Noirból pedig két amulett összeolvadása folytán egy új hős.
    Novella, rövid és szép, és én nagyon szeretem. Marinette akumája fantasztikusan sikerült szerintem, és az egész torokszorító.

  5. Trouble in White – írta: És végezetül, ha volt akuma!Mari, akkor legyen egy Adriennel is. Lelkitárs!AU, ahol szegény-szegény Marinette egy támadás során találja meg a lelkitársát – aki egy akuma. Ladybug nincs, Chat Noir nincs… utóbbi helyett viszont van Chat Blanc.
    Eleve érdekes ötlet, még nem sikerült befejeznem, de az első pár fejezete nagyon jól indul. Befejezett.

Oké, azt hiszem, ennyi lenne mára. Már rég akartam elkezdeni egy ilyet, szóval örülök, hogy sikerült összehoznom :). Most egyelőre vár minden más, tehát azt hiszem, maximum hétvégén fogom felújítani kicsit a régi KnB-s ajánlómat, esetleg írok újat – ki tudja…

Fanfiction

Kedvenc fanfiction írók

Ó, mindig is szerettem volna egyszer egy ilyen listát írni, szóval lássunk neki 😀 Kicsit vegyes lesz, de hát a kedvencek kedvencek. Ábécé sorrendben. Ilyesmi. Lenne magyar is… de egy ideje nem olvastam se Merengőn, se sehol máshol, így nem nagyon jut eszembe semmi olyan fanfiction, ami miatt az író komplett munkásságára rászabadultam volna. (Ami szomorú. Talán vissza kéne szoknom. Talán nem.)

  1. cywscross
    Az egyik kedvencem, főleg a régebbi írásai miatt. Hosszabb befejezett fanfictionje nincs, viszont a novellái szép hosszúak. A Bleach fanficek egész egyszerűen zseniálisak (kb. mindig kiakadok,  hogy miért nincs befejezve, de ez van), az utóbbi időben pedig a Teen Wolffal ír rengeteg, szóval… ja, hát igen, igazából körülbelül az összes fandom miatt visítva ujjongok bárkinél, amiben ő ír, de így, egykupacban még szebb. Ami meg a Teen Wolf ficeit illeti… nos, nem lehet elég Steter a világon. 😛
    És még mindig az övé az egyik legkirályabb HP idő- és dimenzióutazós történet, amit valaha olvastam. És az egyik legjobb KnB fic is.
  2. EclipseWing
    Teen Wolf és Supernatural. Tudom, hogy van más is… de TW és Supernatural, és mind mind annyira de annyira fantasztikus és zseniális, hogy nem elég egyszer olvasni. És rendben, kicsit talán elfogult vagyok, mert rengeteg AU-ja van, meg nogitsune!Stilesból is akad kettő, ami meg a gyengém, de ettől függetlenül nem veszít az értékéből.
    Az epikus hosszú TWxSPN crossover meg még olvasásra vár.
  3. esama
    A hosszabbaktól kezdve, egészen a rövid kis tumblr bigyókig minden. És örök hála, amiért Hikaru no Go ficet is írt, nem is keveset – tekintve, hogy pont az utóbbi időben kattantam rá megint a témára, ez körülbelül olyan, mint egy reménysugár a rengeteg, befejezetlen HnG fic között (meg a befejezett, abszolút egy párossal foglalkozó többi között, mert komolyan, érdekes az Akira/Hikaru dinamika, de nem ennyire, ilyen mennyiségben. Szóval igen. Esama történetei tökéletesek. Ugyanis van tényleges történetük. Haha.)
  4. exocara
    Főleg KHR fronton, és a fenébe is, az egyik legjobb gamer AU az övé, amit végig lehet nevetni, az abszurd játékmechanikától kezdve mindenért. És KHRxTwilight crossover, amiben Tsuna szerepel, mint Bella Swan. És persze vannak komolyabb történetei is, de… ez KHR. Szerintem a komolytalan tökéletes 😀
  5. Kyogre
    Főleg a KHR miatt kedvenc. Persze van sok más műve más fandomban (az AO3-re felkerült Shingeki no Kyojinos sztorijai is egyenesen csodálatosak, főleg, hogy kiderül, részegen el lehet jutni a tengerig. Meg Naruto is… de KHR! XD) A végítéletig csorgathatnám a nyálam a Vigilante Tendencyn, de nem teszem. Mert erős vagyok. (És ez azt jelenti, hogy ezután a bejegyzés után nem rohanok hanyat-homlok, hogy újraolvassam. Sokadjára.)
  6. Lucillia
    Több, mint 500 hosszabb-rövidebb fanfiction, szóval… nehezen lehetne bárhogy összefoglalni. A nagyon abszurd történeteit olvastam. A többit annyira nem. De a humor kategóriájúak felejthetetlenek.
  7. prone2dementia
    Amennyire én tudom, egy jó ideje már nem aktív, de az Alex Rider fanfictionök miatt nagyon szeretem. (Volt egy időszak, amikor így elfelejtettem, és csak fanfiction alapján próbáltam előhalászni a net mélyéből. Sikerült, de az egy nagyon sötét pár perc volt. Tényleg.) Mert jó, nem GaryStu-sodott Alexből kevés van, és az ő történeteibe pont jutott ilyesmi. Juhúúú.

Oké, nagyjából összefoglalva így ők azok, akiknek nem csak egy-egy fanfictionjére vagyok rákattanva, hanem így minimum három-négyre. Belegondolva, ez nem egy olyan túl hosszú lista, mint amire számítottam, és eléggé beszűkül olyan téren, hogy KHR és TW, de ez a két manga/sorozat az, ami a HP-n kívül a leghosszabb részét tette ki a rajongó időszakaimnak, szóval ez talán nem is csoda. (Annál inkább az, hogy ebben a kettőben viszont egy rövidebb saját irományt se kapartam még össze.)

Lehet, lassan ideje lenne azokból is összeállítanom majd egy top10-es fanfiction listát. Vagy csak egy sima listát.

Ajánlók/Vélemények · Könyvek

A Varázslók, avagy miért kéne Quentint legalább egyszer agyonverni?

Figyelmeztetés már az elején: spoileres lesz. Meg se próbálom visszafogni magam. Így esélyesen a sorozatot is le fogom spoilerezni (és te jó ég, még azt is meg kell néznem, remélem, kevésbé készülök ki Quentin “klinikai depressziójától”, mint most).

Elkezdtem olvasni pár könyvkritikát, miután befejeztem, lássuk, mit gondolnak róla az emberek – gőzöm sincs, mert pár ajnározás után abbahagytam, és kicsit most épp zokogok belül, miközben nem értem, ha ennyire fantasztikus a könyv, akkor miért van az, hogy Goodreadsen az olvasók nagy része ugyan 4-esre értékeli (biztonságos megoldás), de még így is, második legtöbb a 2-3 csillag. És hogy a véleményekről ne is beszéljek. És közben nagyon remélem, hogy a fülszövegnek nincs igaza, ez pedig nem a modernkori fantasy alapkőletétele volt, és a könyvkritikáknak sincs igaza, és nem a mai fiatalság fantasztikus elemzését láthattuk, mert nekem ugyan vannak önbizalomproblémáim néha, egyik ismerősömnek se fenékig tejfel az élete, és mégse vagyunk olyan fos alakok, mint Quentin. De lehet, csak mi nem értük el a mélypontot.

Szóval… sztorit aki nem ismeri, olvashatja bárhol a neten. Meg azt is, hogy a történet körülbelül ilyen HP/Narnia crossover köntösbe bújtatott felnőtt varázslósztori. Utóbbi fandom létezését körülbelül az utolsó pár fejezetig úgy éltem meg, mint egyik kedvenc regényem megerőszakolását, mert körülbelül mindent lekoppintott a Narniából (és bocs, hogy ezt a szót használom, de tényleg, város szökőkutakkal? Ez egy kicsit túl erős áthallás volt A varázsló unokaöccséből, ahol erdőben járnak ugyan, de az dugig van tavakkal, és milyen véletlen, mindenhol a víz mélyén van a következő világ… A négy angol testvér (bocs, öt, de az az egy plusz a szám miatt szinte nem számít?) miatt kicsit a falat is kapartam még), de aztán hála a jó égnek, hogy eljutottak Filloryba, és kábé ez a tény minden párhuzamát megölte a dolognak. Az ott töltött idejük olyan volt, mint valami jobbulás-ajándék, fél évvel a betegség után: csúnyán elkésett, de a fenébe is, én azért örülnék neki.

A HP hangulat egyértelmű volt az első szakaszból, amikor épp bentlakásos varázslóiskolában tanultak. Felnőttként. Ez viszonylag érdekes volt, ekkor még nem gondoltam a borzalmakra, amik rám várnak majd. De ne szaladjunk ennyire előre.

Kezdjük a jó dolgokkal, mert nem tagadom, hogy voltak, habár a közepe táján abszolút kikészültem, és úgy könyörögtem, hogy valaki belezze ki főhősünket, Quentint egy kiskanállal.

  • Az elején izgalmas volt az újdonság. Meg bevallom, miután túltettem magam azon, hogy Quentin minden ok nélkül fásult bele tizenhét évesen a világba (marha szar ám neki, mindjárt megsajnálom, NEM), egészen szórakoztatónak találtam, ahogy minden ok nélkül szenved, és az élet még az arcába is röhög azzal, hogy körülbelül a szereplők fele több tehetséget mutat a varázsláshoz, mint ő. Nem mintha olyan marhára gyenge lett volna, elméleti (és talán gyakorlati) szinten is asszem egész tehetségesnek számított, bár azon kívül, hogy ezt olykor-olykor kihangsúlyozták szóban, esetleg a cselekmény ráerősített, és nem nagyon tapasztaltam, bár lehet azért, mert a többi osztálytársának a képességeivel alig ismerkedhettem meg, inkább csak pár karakter tehetsége volt az, amiről adtak némi bemutatót. Szóval egy irigy kis pöcs volt, de nem vészesen, és olyan szinten, hogy még elviseltem, és talán ki is röhögtem.
  • Jó dolog volt még a mágiarendszer. Igen, túlbonyolították, igen, olyan volt, mintha fizika képleteket magolnának, meg egyenleteket, de kit érdekel, ha egyszer jó ötletnek találom? Rengeteg a lehetőség benne, az alapja is menő, és úgy összességében az összes tanulós, magolós, mágiaelméleti és csak szimplán bemutató jellegű résznél elégedetten görnyedtem a lapok felé. Mindenkinek van gyengéje, az enyém a majdnem végletekig megmagyarázott működési elvek, ahol mindennek van oka, és nem csak úgy megérzésre mennek a dolgok – vagy csak félig mennek arra, de ugyanakkor ott a rendszer is a háttérben. Én ezt éreztem, emiatt ugráltam, és juhú, meg ilyesmi.
  • Alice volt az egyik kedvenc karakterem, körülbelül ő adott reményt a közepe táján, ahol zuhanórepülésbe kezdett a regény. Okos volt, talpraesett, és a végén nagyon badass. Meg így az egyetlen szereplő, akivel nagyjából tudtam szimpatizálni egy bizonyos határon belül.
  • Rókaszex. Nem, de komolyan.
  • A vége. Erre a fordulatra nem számítottam, és egy pillanatra annyira kidobott a szenvedős komfortzónából, hogy csak pislogni tudtam. És a kötet végére már lelkesedni is. Komolyan ez a körülbelül hetven oldal fantasztikus és csodálatos volt, legalábbis az előzményhez képest. Fillory elcseszett narniátlansága, ahogy összeáll a kép, és kiderül, hogy tényleg nem ők voltak az igazán nagy játékosok az egész történetben, és ahogy végül az utolsó pillanatban, de minden nagyjából helyre rázódik, és Quentin újra viszonylag normálissá változik. Nos, kevésbé irritálóvá. A depresszióval még talán tudok mit kezdeni, a bűntudatot értem, nehéz lehet mindent ennyire elcseszni. Szóval igen, nem túlzás, hogy a vége és a csattanó számomra megmentette úgymond a kötetet, mert amúgy nehezen szántam volna rá magam a második kötetre, de most kicsit sajnálom, hogy nincs fent koliban.

És most jöjjenek a negatívumok. Erre vártam, amióta elkezdtem ezt a bejegyzést. Mély levegő…

  • Quentin. Beismerem, lehet valaki depressziós. Lehet zseniális is, lehet felőlem fásult, de amennyire életunt volt az elején, tizenhét évesen, csak röhögni tudtam rajta, és szívem szerint a lapokba kiabáltam volna, hogy esetleg találj valami hobbit, amit még élvezel is. Lehet ezt túlzásba is vinni. Van ilyen. Az ember nem mindig találja meg a célt. De nekem ne próbálják beadni, hogy emiatt ez egy fantasztikus útkeresés, mert a főszereplő majd száz oldalon az emberiség legutolsó mocska, mert nem, basszus, amit a srác művelt, az csöppet túlmegy azon a határon, amit még elviselhetőnek tartok. Hogy mi? Kimennek a suliból, nem tudnak mihez kezdeni, nem fejeztem be még az egyetemet, nem tudom, együtt fogok-e érezni velük… de annyi kis különbség van, hogy nekik az égvilágon nem is kell semmit kezdeniük. Az ölükbe hullott minden, azzal foglalkozhatnak, amit igazán szeretnek, és lehet, a bőség zavara, de még csak el se kezdenek semmit azon kívül, hogy drogoznak, alkoholistákká válnak, és körülbelül nulla haszna van az életüknek. És most jöjjön a rész, amin a legjobban felhúztam magam: a megcsalás.
    Nem azon, hogy megcsalta Alice-t, ez egy elég várható dolog volt. Nem is azon, hogy utána kuncsorgott. Hanem amikor Alice lefeküdt mással, még neki állt feljebb. Ő volt a dühös, hogy mégis hogy tehette ezt vele a csaj, és hogy miért, és ezt elég sokáig is folytatta, szinte az utolsó pillanatig, mikor ő volt az, aki elkezdte, és még a csaj kért tőle bocsánatot. És nem, az abszolút nem létezett, amikor ő csalta meg két közös barátjukkal. Mert az nem számít ugye mert részegek voltak. Hát kurvára.
    (Ennél a pontnál könyörögtem Goodreadsen, hogy valaki vágja le Quentin farkát.)
    Mellesleg az a hozzáállása, amikor bárki más mondott valami szellemeset, amikor más csinált bármi hasznosat, és az jutott eszébe, hogy ezt ő is mondhatta volna… Komolyan? Tényleg? Nem elég, hogy egy fasz volt jó darabig, még egy irigy kis pöcsnek is kell lennie? (Bocs, de egyszerűen szörnyű egy alak volt.)
  • A Narnia megerőszakolás. Szép dolog a tisztelet, vagy a paródia, vagy bármi is ez, de ez már túlzás volt, és kicsit zokogtam belül, ahogy lassan szétcincálta az egyik kedvenc könyvsorozatomat. Mert tényleg. De fentebb erről már írtam.
  • A végtelen lábjegyzet, ami a sznobizmusság olyan szintjére emelte az egész történetet, ami így szinte elfojtotta minden kezdetleges lelkesedésemet. Értem én, hogy az ismeretlen utalgatásokat mindenképp ki kell lábjegyzetelni, mert az ostoba olvasó fel nem foghatja a mondatok mély értelmét enélkül, és akkor csak úgy átszaladna rajtuk, és milyen jó, hogy villoghatunk random dolgokkal, amik normális ember eszébe nem jutnának. Persze, alapvető műveltség, de ha a feléről sosem hallottam, a másik fele lényegtelen (a drága márkás óraboltos magyarázat verte ki végleg a biztosítékot, ha érdekel valakit), akkor minek kell az utolsó rendezőig minden utalást megmagyarázni?! Miért?! Miért kell mindent ennyire… “magasra” emelni? Mellesleg nem tudom, az angolban ezek benne voltak-e, a szójátékok magyarázata valószínűleg nem, az túl magyar. Mert meg kell magyarázni minden szójátékot, hiszen az angol mennyire különbözik tőle, és hagy szórakozzanak az emberek az eredetin is, és amúgy utalás, mennyire nehéz is volt kitalálni rá valami magyar verziót.
    Üzenet: ez felesleges. Basszátok meg. Amikor már azt olvastam, hogy “ötletes szójáték”, esküszöm, csak kicsit vagyok agresszív, de Quentin is felcseszett annyira, hogy ezzel együtt tényleg valakinek a szemét toltam volna ki a könyv sarkával.

Szóval… igen, ha nem olyan tolakodóan sznob az egész, és nem annyira szánalmas mindenki, Quentin, mint főhős pedig nem annyira felvágnivaló, akkor zseniális könyv lehetett volna. Bocs, hogy nem tudom átérezni a “felnőtté válás” nyűgét, és én kérek elnézést, amiért igyekszem optimista maradni, ha csak erőszakkal is, és csak havi egyszer süllyedek letargiába a hormonborulás miatt. Hogy perpillanat eleget stresszeltem, és nem vagyok hajlandó belegondolni, mi lesz, ha szarul sikerül a félévem, hanem ide kiírom néha a szart, aztán folytatom az életem. Tényleg.

De… a vége miatt tényleg szívesen folytatnám. Jelen pillanatban nincs fent a 2. kötet, de már megkaptam a biztatást, hogy a többi jobb, és tényleg fejlődik a sztori és úgy minden egyéb, és remélem, Quentin nem süllyed vissza arra a szintre, amikor így azt kívánom, bár a kötet elején kinyírták volna. Reménykedem, hogy tényleg jó lesz. Jobb, mint ez. Aztán a sorozat. Csak hogy teljes legyen a kép.

Utolsó megjegyzés: mielőtt Quentin haja fehér lett… írták bárhol, milyen színű volt eredetileg? Valaki? Bárki?