Mindennapi

FMA vissza

Hát, véget ért nagyjából a szakmai gyakorlatom, és ennek örömére ahelyett, hogy a 15 oldalas beszámolómat gépelném, mielőtt azt a keveset is elfelejtem, amit csináltunk, valami óriási baromságot műveltem:

Újrakezdtem az FMA-t.

Na már most, imádom a 2009-es animét, a mangát még csak félig olvastam el, a 2003-as verziót is szeretem néhány megoldásával, bár az ilyen kötekedős szeretet, és a movie-t hozzá szintén, mert szép, jó, de szintén kötekedve, bár kevésbé (de tényleg, mi a francnak akartak visszamenni a mi világunkba?! Homunculus nélkül úgyse tudják megnyitni azt az istenverte kaput, nem?!), a 2003-as OST-jának lassú számai meg vagy geci szomorúak vagy hátborzongatóak, szóval hallgatni is tökély… Közben pedig elfelejtettem, hogy akartam befejezni ezt a mondatot, de a “geci szomorú” eddig a legszebb szóösszetételem, amit produkálni tudok.

Szóval, jelenleg bedaráltam a 2003-ast, Shamballát, jelenleg tesómmal nézzük a Brotherhoodot, amit én mellesleg nemsokára elkezdek japánul is, de előbb valszeg a mangát vadászom le, bár nem tudom, próbálkozzak meg a blogspoton fellelt komplett magyar fordítással, amit fejezetenként kéne letölteni onnantól, hogy nincs meg AA-n, vagy egyszerűen gyakoroljak némi angolt, mert rám férne. Lehet, utóbbi lesz. Csak azért, mert.

Nem mintha nem fájna minden egyes alkalommal Hughes halála vagy éppen Nina jelenete, ez a kettő, ami így az elején pofon csapja az embert, és így mindig bőgök, és most végignézhetem három rohadt különböző módon, négyszer. Nem vagyok mazochista. Ugyan.

Igen, kicsit visszazuhantam a mániámba. Vannak ám azonban különbségek is! Régen irritált az Ed/Winry és az Ed/Roy páros, bár előbbi kis cuki volt, de annyira cuki, hogy szinte nem is passzolt a canon végére, de attól még tudok sírni a fotómontázs miatt. (De tényleg, egyszerűen képtelen vagyok elképzelni, hogy ez egy működő kapcsolat lenne, ha hosszútávon együtt élnének, állandóan veszekednek, és egyszerűen nem… kompatibilisek egymással így romantikus szinten? Lehet, csak az irritációm láttatja ezt velem. Miközben Winry az egyik kedvencem, és ez félig elvi kérdés.) Az Ed/Royhoz hozzá se akartam nyúlni. Változás: most se akarok ehhez az utóbbihoz, ellenben a tudatalattim mást gondolhat, mert kicsit nekikezdtem vadászni rá. Olyasmi. Nem vagyok mániákus (még), de a szakadék szélén egyensúlyozok, és csak egy kis lökés, hogy így az örök kedvenc shipemmé váljanak (ha még ugyan nem tették meg, csak nekem nem tűnt fel, miért hazudok magamnak folyton), és én nem értem az embereket, beleértve magamat se.

Ennyit erről. Szerencsére az Elricest még mindig nem megy le a torkomon, és valószínűleg nem is fog, különben csalódnék magamban.

Jelenleg tehát beszűkültem egyetlen fandomba. Ismét. Megesik az ilyen, csak annyit remélhetek, hogy önuralmam kitart, és tudok mellette mással is foglalkozni, vagy legalább ehhez gyártok valamit, csak nem teszem közzé, mert elkezdeni valamit, amikor három történettel se boldogulok, öngyilkosság.

Még ki fogom fejteni valószínűleg, miért basz fel folyton mindegyik befejezés, az alkímia elvesztése felett érzett irracionális gyűlöletem (mert oké, hogy logikus, csodálatos és szép megoldás, attól még csak Ed fizet érte a fenébe is, miközben mindenki más badass alkimista marad, és ezt fanfictionben fogom feldolgozni – jelenleg négy-öt alternatív ötletnél járok). Szóval na. Szeretem és mégsem. Pocsék érzés.

És igen, jelenleg ötleteket is gyártok, valszeg felkerül egy részük majd a tumblrös pillepontyra. Előbb-utóbb. Addig is, pá 🙂

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s