NOTP

Hát, legyen a mai levezető pihenős téma az, hogy hogyan lehet felhúzni engem egyetlen canon shippel. (Példának okáért órákig tudok dühöngeni a Harry/Ginny pároson, aminek továbbra se látom még csak minimális értelmét se, bár azt hiszem, ezt már többen is megtapasztalták, mert bűntudat nélkül mindenhol előadtam már, ahol feljött a téma.)

De milyen jó, hogy feljött a HP, ugyanis pont ezzel kapcsolatban van mondanivalóm… Pontosabban az új filmmel kapcsolatban. A Legendás állatok és megfigyelésüket eleve nagyon vártam az előzetese miatt, eleve az, hogy New York és 1926 a Diviners óta az egyik legszebb kombó, amit a fejemhez vághatnak, ráadásul színes és szagos volt, érdekes és látványos, és a mágikus állatok amúgy is az egyik legjobb dolog, amit kitalált JKR. (Az utóbbi időben nem vagyok megbékélve a munkásságával, se az újabbakkal, se a régiekhez írogatott kis kiegészítéseivel, mert miért kell mindent utólag megmagyarázni? Olyan érzés, mintha valaki a viccnek a csattanóját kezdené el ecsetelni, annyira illúzióromboló.)

Ami a filmet illeti… baromira nem csalódtam benne. Mondjuk volt hiányérzetem a végén, amikor kijöttem moziból, mert szép volt, izgalmas volt, de valami csak nah. Nem tudom, mintha így azt a pluszt felejtették volna ki belőle, ami miatt a HP filmekből az elsők annyira jók voltak. Vagy amiért a kedvenc filmeimet szeretem annyira. A jó pontok voltak, hogy egyrészt végre mugli főszereplő! Annyira vártam, és úgy örültem, hogy jól sikerült a karaktere: nem bugyuta, hanem talpraesett, és közben vicces és alkalmazkodni is tud. Lásd: ajtó. Amikor a varázslat nem működik, és juhúúú, csak be kéne rúgni? Jacob és Queenie a kedvenc (és egyetlen) shipem az egész filmben.

Ja, igen, elértünk a problémához. Ismét. Ehhez (forrás és általában ez egy elég korrekt gyűjtemény infókból):

Valamint itt a Pottermore-os link a Newt és Tina közti “kémiáról” meg úgy általánosságban ott az internet, ahol Tina Goldstein a jövő Mrs. Scamandereként van definiálva.

Maradnék a Newt Scamander megnevezésnél, a Göthéhez nem elég erős a gyomrom.

Szóval… így kell megölni. MIÉRT??? Ennek így semmi értelme, mert egyrészt a csaj borzasztóan irritáló volt számomra. Az elején persze ilyen kis kétségbeesetten pattogón aranyos, aki a legkisebb kritikától elsírja magát, meg nyalizik ezerrel, aztán csak szimplán meguntam. És nem, én nem éreztem azt, hogy ebből egy életre szóló kapcsolat bontakozik ki éppen, és szívem szerint hangosan ujjongtam volna azon, hogy NEM csókolták meg egymást a végén. (Legalább ennyi eszük volt a készítőknek, köszönöm, hogy van bennük egy kis kegyelem…)

Na, miért nem látom be, hogy ez így működőképes? Eleve nekem Newtnak volt egy icipici autista beütése, a nehezebb kommunikáció, a szemkontaktus kerülése, az, hogy az állatokat jobban megértette, mint az embereket, és a többi. Nem mondanám biztosra, mert nem értek ezekhez, és lehet, csak a színész játszotta így, de a fenébe is, tökéletesen jött le ez a benyomás. Az érzelmi skálája mintha csak a lényeinek a viselkedésére terjedt volna ki, és nem is mutatott másfelé érdeklődést. Az állatai érdekelték. Kész. (Tudom, tudom, ez nem teljesen zárja ki azt, hogy később összejöjjenek, de akkor is nem stimmel az egész, annyira… erőszakos.)

Mindenesetre az utolsó, amit el tudnék képzelni róla, hogy romantikusan érdeklődjön egy emberi lény iránt. Persze, talán barátok, legalábbis annyi volt benne, hogy nem hagyja meghalni Tinát, de romantikus kapcsolat? Komolyan?

(Nem mondom, hogy számomra a headcanon az, hogy aszexuális. Főleg mert a szeme se rebbent se Queenie láttán, se amikor lazán átvarázsolták a ruhájukat a klub előtt. Se máskor, és a kort tekintve legalább akkor pisloghatott volna, amikor Queenie egy szál semmiben mászkált, ezzel ellentétben Jacob volt az, aki az általános reakciót produkálta. És nem számítanak az állatai miatt érzett aggodalma, mert egy icipici rezdülés is belefért.)

Az utolsó búcsúzós jelenet csak szimplán erőltetett volt. Mondom, hogy örültem, hogy nem erőltettek bele még pluszban egy csókot is a rend kedvéért. Jacob és Queenie kapcsolata nagyon menő volt. Tina és Newt? Köszi, de nem.

Nem mintha nem lenne megszokott, hogy JKR rendre a lehető legrosszabb döntéseket hozza a romantikus párosok terén. Valószínűleg ezt is meg tudom majd emészteni, vagy legalábbis úgy teszek, mintha mi sem történt volna, és maximum majd írok fanfictiont, mert legalább a HP-verzumot vágom (az újításokat leszámítva), és ott boldogulok majd. Vigaszként. Vagy valaki más ír. Találni ilyesmit. AO3 szokás szerint tündököl ilyen téren.

Reklámok

Szerző:

MSe

Más nevek még: Emesh. Írok, olvasok, néha random hülyeségekről, néha nem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s